2009. november 30., hétfő

Advent


A koszorúval valamiért hadilábon állok, valahogy nem az én műfajom. Most azonban a virágboltos néni megmentett azáltal, hogy megspórolta nekem a nehezét és befedte fenyővel a koszorúmat, ráadásul volt nála egy "első látásra szerelem" típusú gyertya is, nem kellett tépelődnöm, milyen legyen a színvilág. Csak ráraktam pár dolgot és készen is volt. Egyszerű, természetes.

Ja, igen, megtudtam, hogy a 2009-es év koszorútrendje: zölddel teljesen bevont, a gyertyák egyenletesen vannak szétosztva rajta, és nagyon kevés természetes díszítés. Hát trendi vagyok. Most először. Mert az én koszorúm az utóbbi 10 évben is mindig ilyen volt. :)

Boldog karácsonyvárást mindenkinek!

2009. november 28., szombat

Mézeskalács házikó

Ötleteket keresgéltem a karácsonyi készülődéshez, mikor ezt találtam. Úgy gondoltam megpróbáljuk Nórával. Amikor múlt hétvégén apa megérkezett Svédországból és Nóra kibontottam az útról kapott ajándékot elmosolyodtam, egyet gondoltunk:)

Ez volt a csomagban.

A doboz csak a mézes lapokat tartalmazta, gyorsan kevertünk fehér mázat és beszereztünk pár smartiest.
Méreteztem, hátha a bátrabbak megsütik:)
A doboz hátulján 4 világnyelven volt a használati útmutató, mint svéd, dán, norvég és finn! Kíváncsiságom nem hagyott és a net segítségével lefordítottam, de rájöttem a mézes mázat ugyanúgy csinálják a messzi északon is mi Magyarhonban. 2 tojásfehérjéhez 25 dkg porcukor és pár csepp citromlé, ezt készítettük, szerintem a házhoz a fele is elég!


Az eredmény, nem oly szép mint a dobozon, valószínűleg mert a cukrászt nem csomagolták hozzá:) Gyerekekkel bátran vágjatok bele, de jó ha van még egy felnőtt a közelben, /Nálunk Nóra útközben feladta/ mert 4 felnőtt kéz szükséges, kettő tart a másik kettő hajszárítóval felgyorsítja a száradást.
Ha valakinek lesz ötlete, hogy a függőleges falakra hogy ragad gyorsan a smarties várom!! Nekem lecsúsztak:(

Ötletek Adventi naptárhoz

Talán már írtam, Nálunk a családban APA a kreatív! Ő az aki minden évben valami újabb adventi naptár ötlettel lepi meg kollégáit:) Íme pár az elmúlt évek terméséből.


Eleinte az irodalom jegyében zajlottak a készülődések. Mivel azonban sok volt a gyermeklelkű fölnőtt, aki csokoládét követelt gyorsan változtak a naptárak. Az első még a karácsonyi verses korszakból...




Adventi fa, avagy minden napra egy vers -természetesen karácsonyi!
/Ha tetszik az ötlet és van színes plotter szívesen átadjuk a képet!/



Aranyozott kúpok, amik már csokit rejtenek.

Szükséges az elkészítéshez: fehér karton, arany papír, fenyő és angyal forma kinyomó, ragasztó, filc a számozáshoz.

Ötlet a Kreatív ötletek újságból származik.


Fekete 4-es minta az íven a kúphoz.



Idén még édesebb meglepetés készült. Csokit rejtő "mézeskalács ajándék"

Szükséges az elkészítéshez: papír dobozkák, barna akril festék matt, fagyhatású lakk /mi nem kaptunk így fényes akrilt használtunk/ fehér papír és fehér "TULIP"a díszítéshez. Szalvéta vagy csomagoló alátétnek.

Ötlet az idei Bastel LEA-ból.


Készítés menete az újságból. Szivaccsal festjük a dobozokat. Száradás után jöhet a díszítés!

2009. november 27., péntek

Nem hagyományos adventi koszorúk

Kinga kérte ha tudok rakjak régebbi dolgokat, most első körben az adventi koszorúkból pár amit az elmúlt években megörökítettem. Visszanézve magam is csodálkozom némelyiken:) A képek már azokból az időkből valók, mikor szakítva a hagyományokkal nem a szokásos zöld koszorúk lila rózsaszín gyertyával készültek, mert pár év után úgy gondoltam nekem ennyi elég volt, modernizálok. /akik ezt szeretik elnézést Tőlük, most nekik nem sok jóval szolgálok/
Nálunk Peti nem vette zokon, a készülődést, lelki készülést meg úgysem a gyertya színe határozza meg!



Narancsos változat.

Ha jól emlékszem naracs, piros valamit arany árnyalatú szalagokat hajtogattam négyzetesre és hasonló színes fejű tűkkel rögzítettem. Szárított naracsot, citromot és vaníliarúdat használtam még hozzá.



Gyöngyös változat.
A hosszú gyetyák köré szórtam gyöngyöt ugyanezekből fűztem is a koszorúra.


Fehér elegáns ezüsttel.
A fehét szalag , gyertya és ezüst gyöngydísz mellé került még egy bordó gyertya, mégse legyen annyira hideg.. .
Az idei 90%-ra kész de nem vagyok még elégedett az eredménnyel, még van 1 napom és két éjszakám javítani az első gyertyagyújtásig:) Csak annyit árulok el -most sem mindennapi mivel -ehhez mozaikot használtam...

2009. november 25., szerda

Kedvcsináló a télhez...

Nem tudom Ti hogy vagytok vele, de nincs téli hangulatom... készülni pedig lassan kellene, mert hétvégén Advent első vasárnapja, következőn pedig jön a Miku!

Az alábbi ötlet sem az én fejemből pattant ki, hanem a lányok keresztmamija vetette fel a hétvégén mi lenne ha készítenének Nórával hógömböt. A patikában ugyanis a héten sok-sok páciens érdeklődött glicerin iránt és a kíváncsiság okán megkérdezte az egyiküket miért is kell nekik. Mire a válasz hógömböt készítünk!
Íme a hógömb hozzávalói:
Vegyél egy kisebb bébiételes vagy egyéb kicsi üveget /erőspistás is szupi hozzá:)/
Egy darabka hungarocell a fedél belsejébe, hogy megemelje a figurákat. Majd jöhet minden ami a fiókok polcok mélyén aludt eddig, mint porfogó kis figura:) Jó erős ragasztóval a hungarocellhez illesztjük. Száradás után az üveget meg kell tölteni 2/3-1/3 arányban glicerines vízzel, majd teleszórni hungarocell golyócskával vagy bármely csillámos szalagdarabokkal. Szilikonos ragasztóval vagy tömítő szalaggal végigtekerjük az üveg nyakát rá a kupak. Mi a biztonság kedvéért még körbeszilóztuk! 1 nap száradás után kész is a hógömb!!


A végén befestettük a kupakot akril festékkel, mert a babaételes cég a végén még reklámnak tekinti...


Szürke maci került az üvegbe ami Vivi és Nóra kedvence is.
Nekünk az ötletet Vivi és a patikai invázió adta, de aztán a neten találtunk később más forrásokat is!!! /ajándéknak is ajánlom!/

...ha már szó esett a közelgő Mikuról. Előkerültek a szobadíszek. Gondoltam megosztok Veletek egyet, ami még korábban készült, mikor Nóra volt akkora, mint most Petra és sokkal több időm volt:)

Akkor a falon díszelgett,most inkább ajtódísznek használjuk.
Szükséges anyagok:
- kisebb ecset /4-5 cm-es/ piros nyéllel
- világos/fehér vagy tojáshéj szín/ és piros karton
- fekete filc
- ragasztó
- kis vattapamacs
- piros szalagdarabka

Mivel a sablon és ötlet egy ősrégi Bastel Weltből származik sajna nem tudom mellékelni, de a kép alapján a feje elkészíthető. Ráragasztjuk a fejet az ecset sörtéjére, majd formára vágjuk a szakállat. Kis vatta a haja helyett és márcsak a masni dísz hiányzik. Kész is a Mikulásváró.

/Akkor még nem volt a kreatívos bőröndömben mozgó szem, ma már úgy lehet érdekesebb a gyerekeknek!/

Ha sikerült kedvet kapni készítsétek el, ha nem akkor még jelentkezem a következő gyártmányunkkal:)




2009. november 24., kedd

Új kollekció

Jó, tudom, ez a kép azért kicsit gáz...
Amikor az ember lánya még 1-2-3 éves, él a szülőben a mély meggyőződés, hogy Barbie-t, azt soha. Aztán amikor 3 éves kora körül szembesültem vele, hogy a nőci egy született Barbie...azóta is nehezen dolgozom fel. ;-)

De azért ez az alufóliából és papírból készült kollekció csini, nem? Fanni kezét dícséri, az ötletpedig a Filth Wizardry-t.

2009. november 20., péntek

Nem készültem!!!


"Szeretnék kreatívkodni!" -hangzott el a szokásos szlogen Fanni szájából. Én azonban semmivel nem készültem és a fiúk is másként gondolták.
Gyorsan végigpörgettem egy könyvet, hátha találok benne olyasmit, amit egyedül is el tud készíteni.
Ennek az angyalkás könyvjelzőnek csak előrajzoltam a kontúrjait, aztán otthagytam Fannit vele olló, ragasztó, glitterglue és filctoll társaságában. Ezután már csak az eredményt kellett megcsodálnom.

Forrás: Kreatív karácsony a Szalay Könyvek kiadásában.

2009. november 19., csütörtök

Mókás lapozó

Nyilvánvalóan a késői időpontot okolható amiatt, hogy hirtelenjében az jutott eszembe, egész jó kis matematikai feladat lenne ez a kis könyvecske felsősöknek is... Hányféle figura lapozgatható ki...
Én mindenesetre pont olyan jól szórakoztam most is lapozgatás közben, mint gyerekként. Poci és Fanni pedig hatalmasakat röhögött, mert egy tütü-ruhás télapó irtó csini ám...

Mi kell hozzá?
Papír, filctoll, ceruza, tűzőgép

Hogyan készül?
Nyomtassuk ki a mintát annyi példányban, ahány oldalas lapozót szeretnénk.
Találjuk ki a figurákat és rajzoljuk meg. (nálunk volt bohóc, télapó, kígyóbűvölő, varázsló, királylány, tündér -mókásabbakat is ke lehetett volna találni, de elsőre ezekhez ragaszkodtak a gyerekek).
Kiszínezzük, összetűzzük, majd a vonalak mentén 3felé vágjuk a lapokat.
Indulhat a fejek-testek-lábak keverése!




A sablon letölthető a Firstpalette-ről.

2009. november 18., szerda

Gombák

Lassan kezdődik a télapós készülődés, búcsúzóul még egy utolsó őszi üvegmatrica.


És vele együtt egy ajánló: a Kifestem.hu-n hihetetlen mennyiségben találhatók üvegfestő minták szinte minden témában, amit csak az ember ki tud gondolni, nézzetek körül! Én is itt találtam a gombáimat, sok egyébbel egyetemben.

2009. november 12., csütörtök

Őszi levelek temperával-krétával

Ez a technika már gyerekkorunkban is dívott, nem valami modern, új ötlet, de a zsírkréta és a vízbázisú festék találkozása olyan nagyon szép végeredményt ad, minden évszakban érdemes foglalkozni vele.

Mi kell hozzá?
Levelek, papír, zsírkréta, vízfesték vagy tempera, víz, ecset, cellux, sötét színű karton, ragasztó, olló

Hogyan készül?
A leveleket egy-egy kis összehajtott celluxdarabkával az asztalhoz rögzítjük, hogy ne mozduljanak el.
Ezután jöhet a satírozás: a kréta oldalával, finoman -erre is rá kell érezniük a gyerekeknek, ne sajnáljuk a segítséget, a papírt rá.

Ezután a leveleket őszi színekkel átfestjük.


Száradás után kivágjuk és sötét alapra ragasztjuk fel.

A technikát sokan alkalmazták, a legszebbeket talán a Maya made blogon láttam.

2009. november 10., kedd

Sündisznó

A könyvtári kreatív foglalkozáson készítette Fanni ezt az édes kis sünit -olyan helyes ötlet, egyetlen hibája a kicsit szokatlan alapanyag, de ha a vecsési kreatív boltban beszerezhető volt ez a vékony lapokra vágott faág, valószínűleg máshol is kapható.

Mi kell hozzá?
Testszínű gumilap, 2 mozgó szem, 1 fagyöngy, 1 hungarocell golyó, felszeletelt faág (nálunk méretes zacskóban kapható), ragasztó, tempera, szivacs

Hogyan készül?
A testet kivágjuk a gumilapból. Felülről indulva felragasztjuk a faág-tüskéket az egyik oldlra, majd ha az megszáradt, a másikra is.
Ragasszuk fel a szemeket, húzzuk az orra hegyébe a gyöngyöt.
A hungarocell golyót vágjuk ketté, készítsünk vastagabb bevágást rajta, ahová bedughatjuk majd a sünit. Barna temperával szivacs segítségével fessük be, majd állítsuk bele az állatkát.

2009. november 8., vasárnap

Tökfilkó

Ezek a vidám tökfejek díszítik jelenleg a bejárati ajtónkat, egyszerű mozaik-technikával készültek, papírtányér alapra.


Mi kell hozzá?
Papírtányér, ragasztó, narancssárga, zöld és fekete papír.


Hogyan készül?
A narancssárga papírt apró fecnikre tépjük, majd szépen apránként beborítjuk vele a papírtányért.

Fekete papírból kivágjuk az orrot, szemeket, szájat, zöldből szárat tépünk neki és felragasztjuk.

Az ötlet a Just for fun-ról származik.

2009. november 6., péntek

Őszi levelek sodrófával

Mennyivel izgalmasabb a dolog, ha a hagyományos színösszefolyatás helyett sodrófával ugrunk neki a festékpacáknak!
Gyönyörű papír a végeredmény, a belőle készült levelek az ablakunkat díszítik jelenleg.

Mi kell hozzá?
Géppapír, folpack, sodrófa, tempera, vastag ecset, olló

Hogyan készül?
Műanyag alapon őszi színeket keverünk ki a temperákból, jól felvizezve a festéket.
Vastag ecsettel megpöttyögtetjük a lapot.

Alufóliát terítünk rá, majd jöhet a "nyújtás" minden irányba.

Íme a végeredmény. Ha megszáradt, leveleket vághatunk ki belőle. Ehhez sblonokat találhatsz például a DLTK oldalán.

Az ötlet eredetije a Moments on Mommyhood-on található, kicsit változtattam rajta.

2009. november 4., szerda

iPhone

Apa szülinapjára készítettük a gyerekekkel még szeptemberben. Gumilapokból vagdostuk ki és ragasztottuk össze.

Elkészítését részletesen bemutatva megtalálhatod ITT.

2009. november 3., kedd

P, mint póni

Poci betűjéhez készült ez a kép.
Természetesen előtte játszhatunk a P betűvel, hasonlót az A betűnél korábban már bemutattam. Itt mókás lehet még valamilyen könnyű tárgy, pl. papírfecni vagy vattadarab fújkálása a p hanggal: meg lehet figyelni, hogy csak piciket tudjuk "ugratni" a vattát a p-vel, nem folyamatosan -összehasonlíthatjuk pl. az f hanggal való fújással.

Mi kell hozzá?
Fehér, barna és kék karton, ragasztó, fonál, mozgó szemek, filctoll

Hogyan készül?
A P betűket előre kivágtam.
Barna kartonon körberajzoljuk a gyermek zoknis vagy cipős lábát, majd kivágjuk.
Méretarányosan nyakat és füleket is vágunk a barna papírból, ezeket a fehér kartonra felragasztjuk.
Fonálból sörényt ragasztunk neki, felragasztjuk a szemeit és megrajzoljuk az orrlyukakat.
Felragasztjuk a betűt, ráírjuk a PÓNI szót és kész.

Forrás: ITT.

2009. november 2., hétfő

Madárijesztő

Kicsit le vagyunk maradva őszügyileg, van egy-két félkész üvegmatricánk is, pedig lassan már télapót meg hóembert illene mázolgatni.
Ez a kis madárijesztő legalább már az ablakon van, igaz, az arcszíne kicsit olyan, mintha afrikából pottyant volna közénk, de Fanninak ezúttal így tetszett.


A sablont több üvegfestős oldalon láttam, magam sem tudom, végül honnan töltöttem le. Íme: