2010. július 6., kedd

Kézműveskedés iskolásokkal

A idei nyár első pár hetében úgy alakult, hogy minden táborban iskolásokkal került össze Nóra.
Az első, a leendő elsősöknek szerveződött, hogy rázódjon össze a kis csapat még szeptember előtt és a suliban épp működő kézművestáborhoz csatlakoztak. A következő a szokásos tánctábor, ahol a pihenőidőben mindig készül valami érdekes:) A múlt heti pedig, Tatán sátorozás, ahol a biciklis kirándulásokat szintén kézműves programokkal színesítették...
Ízelítő az alkotásokból. Nagy részük nem mutat újdonságot, de megerősített minket -Nórát és engem is- abban, hogy a sulisok közt is megállja a helyét, bár a technikákat még lehet finomítani!

A két táncedző 2 napig mosta, tisztította, a kavicsokat és készítette a gipszet, hogy a gyerkőcök sima felületet létrehozva, termésekből készíthessenek mintákat. Végül az egészet lefestették körömlakkal, hogy csillogjon is:)
Kő minta.
/Hozzávalók: nagyobb kő, kicsi gipsz, mindenféle termések, ragasztó/
Tatán igazi festő vendég is járt a háznál, ők a festékes ecsettel megszórt képet..

..akvarell technikának nevezték. Mint később kiderül tanultak színtan is:) Ezért az ujjcsomoka kép szélén:)
/Ami kellhet, festék, kis ujjacskák/

Készültek dobozok szalvéta technikával...

/Hozzávalók: doboz, fém fa bármilyen, szalvéta, decoupage ragasztó/

..kis füzet saját készítésű merített papírból... /Enikő elmesélte, hogy készült de inkább olvassátok el itt.:)/

..a megunhatatlan -számomra riasztó- pókok gyöngy és zsenília variációban, tanító nénik ötlete alapján.


Karkötők. Igaz a vezetéknév kezdőbetűje angolosan a keresztnév mögé került:)

Szóval kedves Óvodások, az iskolások is készítenek olyasmit, amit Ti is bátran megpróbálhattok, és sikerülni fog:D

Nincsenek megjegyzések: