2010. november 27., szombat

Advent

Fanni már napok óta tűkön ül, annyira várja az adventi készülődést.
Családilag rajongunk ezért az időszakért, amíg a gyerekek ovisok voltak, Mikulás után már hazaloptam őket és csak adventeztünk ezerrel. Sajnos ezt már egy iskolással nem nagyon tehetem meg.

Lesz majd azért így is rengeteg adventi ötlet, remélem, koszorúból azonban ebben az évben sajátot nem mutatok.
Vettem egy nagy levegőt és erről az egyről most lemondtam. Ha virágboltban dolgoznék, na meg ha lenne hozzá tehetségem, akkor ezeknek a koszorúknak a gyártása biztosan a kedvencem lenne, mert ott volna előttem a sok alapanyag, lehetne variálgatni. Így azonban, hogy fejben kell összeállítani, aztán rohangálni a hozzávalókért, és sosem sikerül mindent beszerezni, amit ráképzeltem.... 
Máté ismét tüszőzött a héten és erre egyszerűen nem tudtam, nem is akartam már időt szakítani. Engedélyt adtam magamnak egy instant változatra. :)

De jövőre remélem megcsinálom ezt:


Ez az adventi koszorú tetszett nekem legjobban azok közül, amikre ebben az évben rábukkantam, ITT.


Ez pedig az ezévi, virágosnál vásárolt. Reméljük, Poci és Máté nem falják fel a szárított citromokat róla, nagyon fenik rá a fogukat... :)

1 megjegyzés:

GKriszti írta...

Nekem is nagyon tetszik a felső, kis egyszerű. elmentem én is, vannak koszorúalapjaim.
az alsóban is nagyon jó a zöld-fehér színek.