2009. október 10., szombat

A

Ahogy ígértem, megmutatom, mit csináltunk az A-betűvel, mielőtt játszogatni kezdtünk vele.

Először is egy-egy hatalmas csomagolópapírra lerajzoltam nekik a betűt, kértem, figyeljék, honnan kezdem, milyen irányba haladok. Ezt először végig lehet járni a papíron, lassan tipegve, majd választanak 1/2/3 színes filcet és átrajzolhatják azt.
Ezután kettéhajtjuk a papírt, újra A-t rajzolok és ők átrajzolják, és így tovább, egészen amíg már olyan pici nem lesz, hogy hajtani sem lehet.
A végén meg is számoljuk, hányszor sikerült összehajtani.
Talán unalmasnak hangzik, de még Poci is szívesen csinálja, pedig ő ha teheti, hagyományos rajzeszközt nem vesz a kezébe.

Ezután szavakban kerestük az "a" hangot.
Ügyesebbek már megállapíthatják, hány darab van a szóban és hol: elején/közepén/végén. Végül érdemes le is írni a szót és megmutatni benne, hogy tényleg ott van, ahol hallották.

A magánhangzóknak jól elkülöníthető szájról olvasási képe van. Mi szoktunk ezzel játszani: az én szám csak mozog, ők pedig koppintanak, ha "a"-t látnak.

Stopperrel megmérjük, ki bírja hosszabban egy levegővel kitartani az "a" hangot, természetesen kiadós hasi belégzés után. Ezt is lehet variálni: halkan, hangosan...

Persze rengeteg lehetőség van még, én egy nekifutásra ennyit elégnek éreztem, így még egyáltalán nem feladatként, sokkal inkább játékként fogják föl a gyerkőcök.

2 megjegyzés:

Eszter írta...

De jó ötletek! Máté (4 éves volt a nyáron), számomra egészen váratlanul nagyon elkezdett érdeklődni a betűk iránt. Bevallom, teljesen felkészületlenül ért. Ezeket ki fogjuk próbálni, és várunk még több betűs játékot!

VOKinga írta...

Sietni nem érdemes, de ha érdekli, ilyen egyszerű kis játékokkal el lehet kezdeni a barátkozást. Az angol nyelvű preschool-os oldalakon millió betűs játékötlet van.