2010. november 19., péntek

Etesd a madarakat!

Az első fagyok már pár hete beköszöntöttek, aztán jött egy kis novemberi tavasz, de rövidesen ismét dideregni fogunk -és nem csak mi.

Nem akarok okosságokat írni a madáretetésről, szerintem az apró kis gesztusért hatalmas ajándék, hogy az ablakból megleshetjük a kisvendégeket a gyerekekkel.
A különböző madárfajták etetési igényei különbözőek lehetnek, érdemes utánanézni, kik járnak a kertünkben. Nekünk egyszerű a dolgunk, hat kis cinegénk van, süldők még és egészen bátrak, közel merészkednek, sőt, hangosan méltatlankodnak, ha nem várja őket semmi finomság. Eddig cinkegolyót kaptak, de szerettünk volna nekik etetőt is.


Önző módon arra vágytam, hogy legyen egyszerűen -a gyerekekkel közösen -elkészíthető, és legalább egy lehelletnyit esztétikus is. Ebbe rögtön beleszerettem.

Persze a fotózás után kifüggesztettem egy cinkegolyót is elé, hogy a madarak rájöjjenek, mi lehet a fán csüngő anomália -de az utóbbi meleg napokban elmaradoztak, remélem, rövidesen újra jönnek a "büfébe".


Mi kell hozzá?
PET-palack, barna és fehér akrilfesték, olló, damil, vastag tű, ragasztópisztoly, fenyőmulcs, írásvetítőfólia, tűzőgép

Hogyan készül?
A palackba cinkényi lyukat vágtunk, majd barna akrilfestékkel lefestettük -ahol a tető eltakarja majd, ott meg lehet spórolni a festést. Száradás után még egy réteg festéket felvittünk, így szép egyenletes lett a felület.


Fehér festékkel díszítést is kapott, majd vastag tűbe damilt fűztem és átfúrtam vele a palack szája alatti részen.


A fóliából félkör alakot vágtam ki, kúppá alakítottam és tűzőgéppel összetűztem.
Ezen is átfűztem a damilt a tű segítségével, így az egyben rögzítette is a palackhoz a tetőt.
A damilt a végén többször megcsomóztam -ezzel lehet majd a fára akasztani.


A tetőre ragasztópisztollyal felragasztottam a mulcsot -no, ez felnőttmunka, nem valami haladós művelet, de a végeredmény mutatós.


Aggódtam, a mulcsréteg mennyire lesz tartós, de egyenlőre nagyon jól állja a sarat. Ha netán valamikor mégis potyogni kezdene, ezt hiszem, egy natúr agyagcserepet húznék rá tető gyanánt.


Na és mi illenék jobban a madáretetés témájához, mint egy madárijesztő? :)
Ő volt az őszi ablakdíszünk, csak elfelejtettem megmutatni. Akinek tetszik, jövő őszre elmentheti.


Innen származik a sablon.

4 megjegyzés:

krisz írta...

Hihetelen hogy mit műveltetek a műanyag palackkal!Nagyon mutatós lett!nekünk ugyan van "gyári" madáretetőnk,de ez olyan szép igányes,hogy nagy kedvem lett elkésziteni.

óvónéni írta...

Nekem a végeredmény mellett (elsőre komolyan azt hittem, hogy agyagozás lesz a téma...) a "cinkényi Lyuk" kifejezés tetszik a legjobban :)

kreatívhit írta...

Hát kérem ilyen pazar "büfé" tuti hamar megtelik.

Krisztina írta...

Hogy ez micsoda ötlet! Láttam már számos madáretető, mind csicsás, bonyolult, de komolyan azt hittem, mikor először láttam, hogy ez valami agyagból készített, gyári....spéci. Nem hittem a szememnek, hogy ez egy sima "pet" palackból készül! Nagyon ügyesek vagytok, tényleg! Az ötlet szenzációs! Ha lenne kertem, ezt azonnal elkészíteném és kiakasztanám! üdv: Kriszta