2010. november 12., péntek

Kopácsoló harkály


Ez a kis harkály abszolút bingó választás volt!
Izgultam nagyon, hogy tényleg fog-e kopácsolni, de minden nagyon szépen működött.
A közepében lévő szívószálon áthúzott gumifonálon csúszik lefelé, de mivel a súlya kicsit hátrafeléhúzza, a gumi viszont visszarántja, szép lassan kopácsolva halad lefelé, az elkövetők legnagyobb örömére.
Nézzétek meg a videón, hogy működik (érdemes végignézni, a vége cuki!):



Mi kell hozzá?
Fehér karton, fekete filctoll, zsírkréta, olló, ragasztó, cellux, szívószál, gumifonál (vékony, azt hiszem, ezt hívják kalapguminak is), 2 gyöngy

Hogyan készül?
A sablon ITT található, mivel én szerettem volna, hogy a gyerekek színezzenek, átkontúroztam fehér kartonra.


Ezután jöhet a színezés. ( Mint látjátok, Poci keze még hamar fárad, normál ceruzafogásból rendszeresen ökölfogásra vált, pihenésképpen. Nem kell megijedni, ha a gyermekednél ugyanezt látod, hiszen a kéztőcsontok fejlődése ebben a korban még nem záródott le -majd 11-12 éves kor körül fog-, a kéz még fáradékony és nem is olyan ügyes. Sem erőltetni, sem túlterhelni nem szerencsés.)


Majd a kivágás.


A madárkákat összehajtjuk, majd a felezővonalra cellux-szal egy darabka szívószálat ragasztunk, a vékony fajtából. Ha csak vastag szívószálunk van otthon, hosszában elvágjuk, összébb csavarjuk és cellux-szal rögzítjük.
Ezután összeragasztjuk a két féltekét. :)


A gumicérnát átfűzzük a szívószálon és a két végére egy-egy gyöngyöt kötünk, ez megakadályozza, hogy a madár lecsússzon róla. Érdemes minimum 3X megcsomózni, mert a gumicérna könnyen kioldódik.


Ninc más hátra, jól kifeszítjük a cérnát és kis harkályunk munkába áll!


Az ötlet a Made by Joel blogról származik.
Dalos kedvűek barkácsolás közben énekelgethetik Gryllus Vilmos bácsi kedves nótáját, a "Harkály kopog a száraz kérgen" kezdetűt.

10 megjegyzés:

Szertár írta...

Nagyon édes a kis harkályotok! Huss! Már viszem is a szabásmintát és jövő héten a mi kis osztályunkban is megbillegtetjük! Köszönöm: Erika

Krisztallit írta...

De jó, hogy teszteltétek, már egy ideje kis mesterek tervek között szerepel, de mindig volt valami más helyette. Mekkora szívószál? Az a vastagabb fajta?

Sárosdi Virág írta...

Kinga, zseniális, elvittem a szabásmintát. Köszi! :)
Lehetne egy kérésem? Ha a Jócsontblogot lecserélnéd a Gyereketetőre... :)
Köszi!

VOKinga írta...

Krisztallit, a vékony, vagy a vastagot hosszában elvágni és összébb csavarni. Érdemes lehet egy mintapéldányt csinálni, ha sok gyerkőccel dolgozol, legalább nem kell izgulni, és jó kis motiváció, ha előtte megmutatod nekik a mintát.

Virág, bocsánat, naponta járok hozzátok az újba, de a jobb sávot már vagy egy éve nem renováltam, valahogy mindig elmarad. Holnap pótlom! :)

Süli Mónika írta...

Szuper!
A fiúk 5x egymás után játszatták le a videót.

Sárosdi Virág írta...

Kinga, köszi :)
Nem szemrehányás akart ám lenni:)
Elkészíettük mi is ovisokkal, hát nagy sikere volt! :)

VOKinga írta...

Móni, ez jó!

Virág, jó is, hogy idepirítottál, mindig van olyan, amit halogat az ember a többi teendő közt, most legalább rendbe lett téve. :) Úgyhogy én köszi! :)

Tina írta...

Biztos láttad: http://www.nlcafe.hu/szabadido/20101117/szetnezunk_sarah_jessica_boltjaban/
Gratula!:-D

VOKinga írta...

Tina, nem voltam ilyen szemfüles, köszi, hogy szóltál! :)

Krisztallit írta...

Elkészültek nálunk is:)) http://kismesterek.blogspot.com/2011/01/harkaly-kopog.html