Könyvajánló

Úgy gondolom, hitelesen átadni és szerethetően felolvasni azt a könyvet tudjuk a gyerekünknek, amit mi magunk is szeretünk. Nem véletlen, hogy az enyéim mind szenvedélyes Weöres Sándor rajongók, imádják a Kaláka versesköteteit, na meg a nagy klasszikusokat Boribontól Mikkamakkáig. Próbáltam én terjeszkedni modernebb irányokba is sokszor, nagy hévvel vettem meg például a "Friss tinta" című kortárs verseskötetet, amibe azonban igen hamar beletört a bicskánk, és egy-két nagy röhögést leszámítva csak lapoztunk tovább kicsit értetlenül... Egyszerűen nem tudom megszeretni, ahogy felnőttek megpróbálnak gyerekfejjel gondolkodni, de látom a gyerekeimen is, nem talál be, ez nem az ő világuk, én legtöbbször erőlködésszagúnak érzem.
Félre ne értsetek, nem kritizálni akarok, kevés lennék én ahhoz, egyszerűen csak mi és ők nem pendülünk egy húron.

Nem is tudom, mért vettem le a polcról Gianni Rodari Halló, itt apu mesél! című könyvét a könyvtárban egy héttel ezelőtt. Talán mert olyan szeretnivaló illusztrációk voltak benne. Mert beleolvasva az rögtön lejött, hogy nem éppen a hagyományos mesék kategóriájába tartozik. Kicsit elvont, kicsit groteszk, egy cseppet sem szájbarágós.

Végül hazajött velünk, és már az első esti mese után tudtuk, Gianni és mi jól megértjük egymást. Azóta minden este, amikor felfelé terelgetem a törpéket az ágyukba, már a lépcsőn skandálják: "Ugye, ma is olvasol nekünk gyagyás mesét?" És ezt a megtisztelő gyagyás mese címet olyan nagy szeretettel tudják mondani... :)

Nem könnyű megmagyarázni, miért olyan jók ezek a mesék. De tény, én is minden este alig várom a következőt. Sokszor érzem azt a nagyon régre visszanyúló dezsavü-t: igen, végre valaki, aki tényleg gyereklélek maradt egy kicsit, ismerős a fantáziavilága pár évtized távlatából. És felismerik a gyerekek is!

Poci teljesen odavolt a fagylaltpalotáról szóló mesétől, amit a fagylaltkirály épített a népének, hogy elnyalogassák boldogan, de a mohó gyerkőcök véletlenül megették a király fagylaltkoronáját is, és nem volt többé fagylaltkirály, aki új palotát építsen, amikor a rége elfogyott. A másikban meg cukorjégeső esett Agyagfalván... A hegy nélküli országban pedig senki nem követ el rosszaságot, mert a büntetés az, hogy pofon kell vágni egy végtelenül jóságos és nyájas rendőrt, és az embereknek ez annyira nehezére esik, hogy inkább nem is rosszalkodnak.

Képtelen lennék választani, melyiket szeretem legjobban. És ami még izgalmas, mindegyik mese mond valami fontosat -de nem ugyanazt felnőtteknek és gyerekeknek. A három gyerek is sokszor egészen máshogy értelmezi a meséket és ez teljesen jól is van így.

Ajánlom hát szeretettel, és kíváncsi vagyok, ti és a csemetéitek mit szólnak hozzá!